Mindenkinek megvannak a saját szenvedélyei, amelyek között viszont vannak károsak is. Nekem ilyen például a vásárlás mániám, ami mostanság kezd egyre súlyosabb lenni. Ha meglátok egy akciót bárhol egy üzletben de akár a neten is, rögtön úgy érzem, hogy le kell csapnom rá. Úgyhogy most elkezdek majd kicsit tudatosabb lenni, és nem dőlök be minden akciónak.
De van talán még károsabb szenvedély is, például az alkoholizmus, amivel a nagybátyám küzdött hosszú évekig. A felismerés akkor jött el bennünk, amikor a https://felepulok.hu/blog/13-az-alkoholizmus-fokozatai-hol-kezdodik-valojaban-az-alkoholbetegseg oldalt elolvasva ráébredtünk, hogy Péterrel nagy gondok vannak. De mi is ez a felepulok.hu nevű oldal, és hogyan is segítettek a nagybátyámnak? Elmesélem nektek!
Szóval minden úgy kezdődött, hogy pár éve a válása után Péter egyre többet járt el a haverokkal kocsmázni. A probléma akkor ott vált egyre nyilvánvalóbbá, amikor már egyedül is beült esténként iszogatni, és emiatt a munkahelyén se tudott megfelelni az elvárásoknak. Ekkor finoman elkezdett apukám kérdezősködni erről, de a testvére elég erősen elutasító volt, amit szintén gyanús jelnek tekintettünk.
Ezek után teljesen véletlen futottam bele a felepulok.hu oldalába, ahol a https://felepulok.hu/blog/13-az-alkoholizmus-fokozatai-hol-kezdodik-valojaban-az-alkoholbetegseg linken elolvastam, mit írnak az alkoholizmusról. Bevallom, előtte nem tudtam, mit is neveznek valójában alkoholizmusnak, és hol a határ a szociális ivás, valamint a súlyos betegség között. De a cikket átfutva nyilvánvalóvá vált a számomra is, hogy a nagybátyám bizony “papíron” alkoholista, akinek segítségre van szüksége. Ezért is dobtam be apukámnak, hogy van ez a Felépülők nevű központ, ahol pont ilyen személyekkel foglalkoznak, méghozzá komoly szakemberek segítségével. A honlapot átnézve egy nagyon jó összbenyomás alakult ki bennünk a Családi Felépülési Központtal kapcsolatban, az igényességük már a https://felepulok.hu/blog/13-az-alkoholizmus-fokozatai-hol-kezdodik-valojaban-az-alkoholbetegseg linken írt cikken is meglátszott, ami nagyon jól foglalja össze, milyen esetben érdemes hozzájuk fordulni.
Mondanom sem kell, hogy Péter először borzasztó elutasító volt az ötlettel kapcsolatban, nem akart részt venni a 28 napos felépülési programban, mivel azt se igazán vallotta még be magának, hogy ő bizony alkoholproblémákkal küzd. Pár hét noszogatás és egy jó pár óra őszinte beszélgetés után viszont sikerült apukámnak elérnie, hogy az öccse beismerje, alkoholista.
Innen már csak egy lépés volt, hogy együtt megnézték a felepulok.hu honlapját, és áttekintették, hogy mit is kínálnak a segítségre szoruló emberek számára. A főoldalon azt írták, hogy az alkoholizmust 70-75%-os hatékonysággal tudják kezelni, és saját tapasztalatokkal rendelkezdő addiktológiai szakemberek segítenek a felépülésben, ami egészen biztatóan hangzott. Ezek után megnézték az árakat, amiknél több opció is fel volt kínálva: állapotfelmérés, egyéni és családi konzultáció, valamint 28 napos felépülési program is van a Felépülőknél. Igaz, hogy nem olcsók ezek a szolgáltatások, de mondjuk érthető is, hogy megvan az ára egy ilyen programnak. Hiszen éppen a https://felepulok.hu/blog/13-az-alkoholizmus-fokozatai-hol-kezdodik-valojaban-az-alkoholbetegseg linken leírtak alapján realizáltuk, hogy milyen összetett betegség is az alkoholizmus, aminél a helyesen “levezetett” felépülés kulcsfontosságú.
Szóval végül jelentkeztek nagybátyámék egy állapotfelmérésre, amit a kapcsolat menüpontban megadott telefonszámon rögtön le is egyeztettek. Két hét múlva Péter már be is vonult egy 28 napos felépülési programra, amiben nagy bizodalma volt az egész családnak. Most már azóta majdnem három hónapja teljesen tiszta, ami hatalmas szó, még akkor is, ha évek kellenek a teljes felépülésig.
Szóval mi nagyon tudjuk ajánlani a családdal a Felépülőket, ha esetleg szüksége lenne rá valamelyik ismerősötöknek – ők ugyanis valódi segítséget tudnak nyújtani a rászorulóknak. Ha pedig kicsit jobban érdekel az alkoholizmus témája, akkor mindenképp olvassátok el az említett cikket, amit a https://felepulok.hu/blog/13-az-alkoholizmus-fokozatai-hol-kezdodik-valojaban-az-alkoholbetegseg linken találtok meg.